2017. július 22-29. között kerül sor Cebazatban, Gerstetten francia testvérvárosában a TRINA-projekt második körének utolsó állomására.

A TRINA Orchestra létrehozására 2011-ben egy kettős jubileum adott alkalmat. A Pilisvörösvár és Gerstetten közötti hivatalos testvérvárosi kapcsolat megalapításának 15. évfordulójára, valamint a gerstetteni zeneiskola fennállásának 20. évfordulójára készülve merült fel a gondolat, hogy a három testvértelepülés: Gerstetten (német), Cebazat (francia) és Pilisvörösvár (magyar) zeneiskoláinak tanulóiból TRINA Orchestra néven egy közös ifjúsági fúvószenekart lehetne létrehozni.

A gondolatot tettek követték, s a három akkori zeneigazgató, Thomas Neumann (német), Yann Maniez (francia) és Szlovencsák Péter (magyar) szorgalmas munkájának köszönhetően 2011 áprilisában, a gerstetteni jubileumi ünnepségen szólalt meg először a TRINA Orchestra. A gerstetteni koncert sikere után a projekt 2012-es cebazati és 2013-as pilisvörösvári koncerttel folytatódott, majd a második ciklus keretében 2015-ében Gerstettenben, 2016-ban Pilisvörösváron találkoztak a három zeneiskola diákjai. Az idén – a második kör zárásaként – Cebazat ad otthont a találkozónak.

A pilisvörösvári zeneiskola tanárai és diákjai – most már Oláhné Szabó Anita vezetésével – hónapok óta készülnek az idei találkozóra és a közös koncertre. Izgatottan és örömmel készülnek Cebazatba, hogy megmutathassák zenei tudásukat, remélve, hogy közben sok új tapasztalattal és élménnyel is gazdagodhatnak majd.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a TRINA-projekt nemcsak a zeneiskolás diákoknak, hanem tanáraiknak és szüleiknek is életre szóló élményt jelent, a három település zeneszerető közönségének pedig igazi zenei csemegét.

Biztos vagyok abban, hogy az idei TRINA-koncert is – az előzőekhez hasonlóan – közös európai kultúránk méltó és igényes megnyilvánulása lesz, és tovább erősíti fiataljaink összefogását és barátságát.

Gromon István
polgármester