A téli menetrendváltással újabb kedvezményeket vezetett be a MÁV-START az önkiszolgáló csatornákon keresztül megvásárolt menetjegyekre.  A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság sajtóközleménye szerint az 5, 10, illetve 20 százalékos árcsökkentésnek köszönhetően jelentősen, 24 százalékkal nőtt a jegykiadó automatákból értékesített, 44 százalékkal pedig az e-vonatjegyek száma.

December 10-től öt százalékkal kerülnek kevesebbe a jegykiadó automatából megvásárolt jegyek; ennek hatására 24 százalékkal emelkedett a jegykiadó automaták forgalma a bevezetést követő egy hétben – az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az otthon kinyomtatott vagy mobileszközökön bemutatott e-jegyek ára 10 százalékkal csökkent, s a számok azt mutatják, hogy 44 százalékkal több e-vonatjegyet vettek az utasok, mint 2016 azonos időszakában. A @ jellel jelölt vonatokra 20 százalékos kedvezményt biztosít a vasúttársaság a decemberi menetrendváltástól, a lépés eredményeként közel 3500 jegyet vásároltak a csúcsidőn kívüli járatokra. (A 15 százalékos e-Balaton- és e-Velence-kedvezményt még a nyáron vezette be a MÁV-START, s a pozitív fogadtatást látva döntött a kedvezmény további növeléséről és kiterjesztéséről.)

Az árcsökkentés célja az utasok kényelmének fokozása, igényeik jobb kiszolgálása, a korszerű értékesítési csatornák népszerűsítése, valamint a vasúti közlekedés még vonzóbbá tétele.

A kedvezményekről ezen a linken talál bővebb információkat:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/vasuti-kedvezmenyek-mindenki-kedvere-5-10-vagy-akar-20

A menetrendváltásról, illetve a bevezetett kedvezményekről szóló korábbi sajtóközleményt ezen az oldalon olvashatja:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas-nemzetkozi-utazas/uj-kedvezmenyek-erkeznek-uj-vasuti-menetrenddel

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto@mav.hu l www.mavcsoport.hu