Lelkes hívők tucatjai június 18-án vasárnap hajnalban ismét virágszőnyeget varázsoltak a Templom tér körüli útra. Az Úr Szent Testének és Szent Vérének tiszteletére végzett körmenethez való virágszőnyeg-készítés szép hagyományként kíséri végig városunk életét. A hagyományoknak megfelelően az idén is reggel hat óra tájban fiatalok és idősebbek közösen kezdték el díszíteni a körmenet útvonalát, hogy a 10 órai szabadtéri szentmise kezdetére már minden készen álljon. Közel két méter szélességben virágszőnyeggel, azaz virágokból kirakott színes képekkel, jelszavakkal, szimbólumokkal díszítették a körmenet útvonalát, melynek négy pontján oltárt is állítottak. A Német Nemzetiségi Fúvószenekar közreműködésével megtartott ünnepi szentmise után az Oltáriszentséget a plébános vezetésével baldachin alatt körbehordozták a virágszőnyeggel díszített útvonalon, s közben a zenekar kíséretével az Oltáriszentségről szóló énekeket énekeltek. A körmenetet az egyházközségi kórus által előadott régi német stációénekek is színesítették.

Magyarországon három településen borítják ilyen szép virágszőnyeggel az utcákat ezen az ünnepen:  Budaörsön, Martonvásáron és Pilisvörösváron. A családok, baráti közösségek az ünnep előtt napokon át gyűjtik a szebbnél szebb virágokat, majd lelkesen fognak neki minden évben, hogy a saját elképzeléseik alapján megalkossák a több száz méteres virágszőnyeg egy-egy részletét. A virágszőnyeg-készítéssel nemcsak a Templom tér környékét, hanem szívüket-lelküket is díszbe öltöztetik az ünnep résztvevői.